2023. március 6. 10:51

19 hete nem született telitalálatos az Ötöslottón, így a fődíj elérte a 3,3 milliárd forintot, ezzel pedig bekerült a játék történetének tíz legmagasabb összege közé.
Az Ötöslottó története során a legrövidebb halmozódás 1 hét volt, a leghosszabb pedig 39 hét.
Az eltelt 4 és fél hónap, azaz a halmozódás ideje alatt Fortuna kedvenc száma volt a 32-es, amit hatszor sorsoltak ki, emellett az 5-ös és a 20-as számot tartalmazó golyók is négyszer kerültek be a nyerőszámok közé. Érdekesség, hogy a többi közt a sokak által szerencsésnek tartott 7-es vagy éppen a balszerencsével társított 13-as számokat egyszer sem húzták ki a halmozódás kezdete óta.
forrás: Szrt